Avagy családállítás alapcsaládra/gyerekkori családra állítás >>>Helyem a gyerekkori családomban.

Ha ez rendben van egy rendszerben, lehet rá építkezni. Gyökerek nélkül nem lehet repülni – ahogy Hellinger mondja. A gyökereket jó lenne felfedeznünk, megszabadítani attól, ami árt neki és gyengíti, és akkor a gyökerekből a szárnyakba áradhat az erő. Az erő, amivel beleállhat a saját életébe a felnőtt gyerek és eleget fog tudni tenni a feladatainak, ki tudja bontakoztatni egyediségét, különlegességét. Nyilvánvaló, hogy ehhez biztos alapok kellenek. Azok megszerzéséhez pedig az elején kell kezdeni. Itt az a gyerekkori család. Ha ott mindenki a helyén áll, elismerik egymást, kiegyensúlyozottan áramlik az adás és kapás energiája, akkor a gyerek biztos alappal tud a felnőtt életébe indulni.

2016 nyarán kértem meg Várkonyi Ágit, hogy a műhely logójának megtervezése és elkészítése mellett fessen egy képet, amit a családállításokhoz fogok használni. A boldog család címet adtam neki. Nagyon beszédes az, ki milyennek látja a képen szereplő családot, egyben családként és külön-külön is a szereplőket. Most kint van a kép a műhelyben a nagyterem falán. Egyéni konzultáción szoktam adni feladatnak azt a kliensnek, hogy beszéljen a képről. Főleg akkor adom segítségnek, ha nem tud beszélni a saját családjáról. Az is egy mérföldkő, ha a sok hallgatás, elfojtás után egyáltalán ki tudjuk mondani, miket éltünk át, ki hogyan viselkedik nálunk. Ez már elindítja a rendbetételi folyamatot. Ha nem tud beszélni a saját családjáról, beszéljen a képen láthatóról. Trükkös feladat ez, jól becsapjuk vele az egót, ami harcol, védekezik, aztán csak megadja magát és beleáll partnerként a folyamatba, amint megérzi, hogy biztonságban van. Ha a kliens a képről beszél, akkor is a saját családjáról beszél, csak le kell fordítani.

Nem mindenki látja ezen a képen a családot boldognak, egységnek. Van, akit zavar, hogy be van csukva a szemük. Nincsenek együtt. Mindenki elvan külön-külön a saját kis világában. Nincsen köztük kapcsolódás. Nem osztják meg magukat egymással. Titkolóznak egymás előtt. Nincs meg a bizalom a családtagok között. Mindenki máshol szeretne lenni. Álmodozik valamiről. Kényszer nekik, hogy itt kell lenniük, és amint tudnak, legalább gondolatban elrepülnek egy másik világba, egy jobb világba innét. Az apa nem szereti az anyát, és a nő sem a férfit, csak ott vannak egymás mellett, és nem foglalkoznak a gyerekeikkel sem. Hiányzik a szeretet ebből a családból. Az lehet, hogy a hétköznapokban jól működnek, mert kötelességből elvégzik a feladataikat, nem szenvednek hiányt ételben, ruhában, van szép lakásuk, még közös programok is, de nem bensőséges, szeretetteljes a viszony közöttük. Ugye milyen kifejező, ha valaki így írja le ezt a családot. Mennyire nyilvánvaló, hogy az ő családjában a jelenlét hiányzik. Az egymásra figyelés. Az elfogadás. Az intimitás. Jó ezt meglátni, és ebből a felismerésből már el lehet kezdeni dolgozni. Nem hibást keresni, bűnöket fellajstromozni és elítélni. Hanem megtalálni azt a pontot, ahol kibillent a harmónia. Megtudni a követett minta kialakulásának okát, és összerakni a megváltoztatásának menetét. Nagyon hatékony vezérlőelv tud lenni, ha ezt követjük: Saját szüleink vagyunk, belőlük vagyunk és egy kicsit több. A legnagyobb ajándék a szüleinktől az Élet és az a szabadság, hogy túl szabad nőnünk az őseink életét meghatározó kereteken és tovább fejlődhetünk.

Aki a képen látható családot boldognak látja, azt mondja, a becsukott szem éppen a boldogság konstatálásnak a pillanatát rögzíti. Amikor megállunk egy pillanatra és hálát adunk: mekkora ajándék, hogy harmóniában élünk a szüleinkkel, testvérünkkel. Tudjuk, érzékeljük életünk minden pillanatában, és néha jó megállni és lubickolni ebben az érzésben. Ez a csendben levés a megállított pillanatban történhet úgy is, hogy nincsenek jelen a többiek, hiszen a családtagok nem töltik minden pillanatukat együtt. De ha becsukják a szemüket, fel tudják idézni az egységüket. Olyankor mindenki ott van. Együtt. Ha fizikailag nincsenek is egy helyszínen. Az ilyen családokban a férfi és a nő egymás társai, nemcsak szülőpár, férfiként és nőként is együtt vannak, és biztonságos, szeretetteljes közeget tartanakk egymásnak és a gyerekeiknek is. Ennek a közegnek az energiája átvihető, bennük van, őket tölti és felhasználható. Így lesz nem kikövetelt hűség a férfi és nő között, és így nőnek fel a gyerekek biztonságban és szeretetben, és tudnak ezekből a gyökerekből úgy táplálkozni, hogy képesek lesznek repülni.

Igen, ki ne vágyna erre az idillre. Nyilvánvaló, hogy ezért cselekedni kell. És az is nyilvánvaló, hogy vannak olyan családok, ahol már akkora az elbillenés, úgy elmentek egymástól a felnőttek, hogy nagyon-nagyon sok munka a visszarendeződés. Ha egyáltalán lehetséges. Mert ha 2 ember annyira különböző értékrenddel rendelkezik, akkor nem biztos, hogy ez a megoldás. Tényleg azt hisszük, hogy a gyerekeknek csak az a megfelelő, ha a szülők bármi áron együtt maradnak, értük, és úgy nevelik fel őket? A szülő szülő marad, az is rajta áll, hogy benne marad-e ebben a szerepben. Hogy hogyan lesz 2 ember annyira különböző hirtelen? Hiszen egymást választották évekkel ezelőtt, akkor csak egyformán gondolkodtak. Az egyáltalán nem biztos. Lehet, hogy egyikük, de az is lehet, hogy mindketten feladták magukat egy elvárásért. És most amikor meglátják magukat és a másikat, rádöbbennek, hogy eddig nem is azt az embert ismerték, akit most megláttak. Ha igazi szeretet van köztük, nem kérik sem a másiktól, sem maguktól, hogy ne legyen önmaga. Még ha ez azzal is jár, hogy útjaik szétválnak. Erővel akarunk összetartani családokat, mert ha már egyszer öntudatlan állapotban ugyan, de kimondták, hogy ők egy család lesznek, akkor annak bármi áron úgy is kell lennie a halálukig? És azt is gondoljuk, az anyagiak össze tudnak tartani így családokat? Nem tudjuk elfogadni, hogy a rendrakás azzal is járhat, hogy valamitől meg kell válni? Nem kidobni, megsemmisíteni. Odaajándékozni, ahova való. Ez a felelősségteljes gondolkodás. Az persze nem tartalmaz ítélkezést, elvárást, megfelelést. Csak szeretetet. Önmagunk és a másik iránt. Ha szeretetből döntünk, megnyugvás lesz bennünk. Erre mindenkinek van lehetősége. Ha nincs bennem harmónia, belső béke, nem szeretetben vagyok. De bármikor eljuthatok oda. A másik ember is. Minden ember. Ha ezt meglátjuk, megváltozik az életünk.